„A problémák gyökerénél az húzódik meg, hogy az EU és az IMF által eddig szorgalmazott válságkezelés fókuszában nem az igazi »ellenség« áll. Rossz ellenség ellen küzdenek, s ez a perdöntő oka annak, hogy az Európai Unió és az eurózóna, illetve például az Egyesült Államok gazdasági teljesítménye egyre markánsabban elválik egymástól. A legfőbb probléma ma világszerte az elhúzódó recesszió, az ebből fakadó alacsony gazdasági teljesítmény, a magas szinten beragadt munkanélküliség, s a fiatalok katasztrofális mértékű állástalansága. Az ezek elleni küzdelemnek van most itt az ideje, nem pedig a költségvetési és az államháztartási egyenleg gyors és sokszor erőltetett kiegyensúlyozásának.
Az a GDP és jövedelem, amely a gazdaság gyenge teljesítménye következtében ma nem jön létre, az végleg elveszett, többé vissza már nem nyerhető. Az államok eladósodását viszont helyre lehet majd hozni akkor, amikor a válság már enyhít a szorításából, amikor a gazdaságok határozott élénkülése megindul, s a recessziót már biztosan magunk mögött tudhatjuk. S ami a legfontosabb: az államadósság és a költségvetési deficit lefaragása ekkor »felesleges« szenvedés és növekedési áldozat nélkül is végrehajtható. Normál konjunkturális viszonyok közepette ugyanis - szemben a mostani helyzettel - a kisebb államadósságból és deficitből nem kevesebb munkahely és kisebb GDP lesz, hanem több beruházás és gyorsabb gazdasági növekedés. A válságkezelésben a feladatok időzítésén minden eldől.
Természetesen a válságból való kilábalást segítő költségvetési aktivitás lehetőségei országonként nagyon eltérőek. Vannak országok (például Görögország), ahol a korábbi fiskális fegyelmezetlenség miatt a válság ellenére is a deficit fokozatos lefaragására van szükség. Míg más országok esetében (ilyen például Magyarország is) a túlzott deficiteljárás alól történő kikerülés miatt kell 3% alatt tartani a költségvetés hiányát. Az persze egy külön kérdés, hogy a jelenlegi helyzetben a 3%-os maastrichti deficitcél, és a makrogazdasági racionalitás összhangban vannak-e egymással. Véleményem szerint aligha, ám ennek a problémának a megoldása már az európai döntéshozók felelőssége.”